A hűtő-fűtő klíma az egyik leghatékonyabb fűtési megoldás az elektromos fűtések kategóriáján belül. A Privátenergia Kft., Baja szakértelme több, mint 25 éves tapasztalatból táplálkozik az elektromos fűtéseket illetően.
Az új, hőszivattyús inverterrel rendelkező klímák akár kültéri -25 celsius fok esetén is képesek bent meleg levegőt biztosítani. Alapvetően fűtéskiegészítésként tökéletes megoldást jelentenek olyan helyeken, ahol egy meglévő fűtési rendszer mellett (pl. padlófűtés) időnként szükség van még melegebb hőmérsékletre. (pl.: Este, amikor a család hazaér.)
A klímák mellett szól, hogy felszerelésük viszonylag egyszerű és a jelenleg legkorszerűbbnek számító elektromos fűtésekhez képest is harmad- negyedannyi áramot fogyasztanak. Tehát még egy másik, korszerű fűtés 1 kW elektromos energiából képes 1 kW-nyi hőenergiát előállítani, addig a hűtő-fűtő klíma esetében 1 kW-ból 4-5 kW lesz. A hűtő-fűtő klíma igazából egy levegő-levegő hőszivattyú.
Emellett árban is jóval kedvezőbbek lehetnek, mint az azonos célra használt egyéb elektromos fűtési megoldások. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a klímával egyszerre adunk választ a téli fűtési és a nyári hűtési szükségleteinket is, valamint lehetőségünk van a fűtést távolról, mobil applikáción keresztül időzíteni, programozni is.
Bizonyos esetekben felmerül a kérdés, hogy zajosak-e a klímák.
Természetesen van egy alaphangja a készüléknek (31/34/38/42 dB(A) a beltéri egység), mely egy kazános vagy infrapaneles fűtési megoldás esetében például nem észlelhető, ez valakit zavar, másnak nem számít, egyéni döntés.
Célszerű olyan térbe tenni a klíma beltéri egységét, mely alapvetően sem teljesen csendes, mint pl. a nappali vagy a konyha, hiszen ott a hangja szinte észrevehetetlen.
A hűtő-fűtő klíma előnyei:
- fűtés és hűtés is megoldott
- kedvező ár
- egyszerűen felszerelhető (nem kell falat bontani stb.)
- távolról programozható (Wi-Fi, mobil applikáción keresztül)
- harmad-,negyedannyi áramot fogyaszt, mint egy korszerű hőszivattyú
- nemcsak fűtéskiegészítésként, de önálló megoldásként is alkalmazható
Amennyiben további kérdései merültek fel, keressen minket Baján, irodánkban vagy egyéb elérhetőségeink egyikén!
Tekintse meg hűtő-fűtő klíma referenciáinkat!